1917-iki évfolyam, - április
A "Josephinum"
A székesfőváros tanácsa tervpályázatot írt ki az üllői-úti József-fiúárvaház telkének bérlakásokkal való beépítésére. A teleknek gólya-utcai és üllői-úti sarkán ma rozzant, dísztelen épület áll s várja közelgő lebontását. Talán kevesen tudják, hogy a halálraítélt s az elbontásra valóban megérett csúf építmény a múlt század első felének egyik nevezetes alkotása, melynek hisztórikuma egyaránt érdekelheti mind a szociális intézményeink fejlődésével foglalkozókat, mind az építőművészeket, kik nem is sejthetik, hogy a nyolc évtized alatt többször átépített és régi formájából nyilván teljesen kivetkőztetett palota a negyvenes években az akkor Európaszerte uralkodó újklasszicizmusnak - habár szerény - köntösében pompázhatott és tervező mestere Polláck Mihály volt. Szükségét éreztem annak, hogy a mester ez elpusztult művének történetére vonatkozó adatokat összeállítsam annál inkább, mert elbontásakor még fényképfelvételekben sem áll már módunkban kegyeletesen megörökíteni eredeti képét, minthogy az átalakítások durván és ízléstelenül szétrombolták fínomlelkű és nemesízlésü alkotójának egykor bizonyára érdemes munkáját. Ha a tervező ihletét annyi melegség táplálta, mint amennyit az intézmény létrehozásában a társadalom elárult és amennyi az építő hatóságot - melynek Polláck is buzgó tagja volt - áthatotta, alig képzelhető el a szeretet melegében fogant építményről, hogy az magas építőművészi képességeinek megtestesítője ne lett volna.
Az árvaház építésének eszméje Pesten már a XVIII. század végén felmerült, mikor a hatóság meggyőződésévé vált, hogy az árváknak oktatással egybekötött elhelyezése gazdaságosan és célszerűen csak megfelelő intézetben lehetséges. 1772-ben foglalkozott vele először a városi tanács egy indítvány kapcsán, melynek szerzője ismeretlen maradt. Az emlékiratba foglalt indítvány azt proponálta, hogy a városnak a váci kaputól a hatvani kapuig terjedő és a bástyán túl is még beépítetlen területét a nagy vásártérrel együtt ossza fel a tanács háztelkekre és árverezze el, a telkek vételárából pedig vásárolja meg a piaristák kollégiumát és alakítsa azt át árvaházzá. Az ügy azután lassan megint elaludt. Gonitzy János György varsói eredetű lakatosmester, Dorion József János törvényszéki ülnök és Boráros János pestvárosi tanácsos neveihez fűződik azután az árvaház létesülése, akik vagyonukat részben, illetve egészben erre a célra hagyományozták. Gonitzy a saját házában eltartott árvák költségéről vezetett elszámolásával bizonyítja be, hogy alapítványa 12 árva ellátására elegendő lesz s ennek alapján 1799-ben egy Kasselik-tól származó s 4051 forinton felépíthető épület tervét terjeszti be a tanácshoz, amelyhez 4000 forinton megvásárolt telket is adományoz, hogy a tanács azon felépítse.
A telket - mely a Zöldfa- és Hímző-utcákat összekötő köz mellett feküdt, a későbbi Csávolszky-ház helyén - Priesstersberger Józseftől vette. A szemben fekvő Artner-féle telekkel ez hajdan egy telektömb volt s Gonitzy alighanem a vételkor (1798) már az árvaház céljaira gondolva kötötte ki szerződésében, hogy a két telek között utca nyittassék, melynek területét felerészben ő, felerészben Priesstersberger engedi át. Ez lett a későbbi Szivárvány-utca (Regenbogengasse). Gonitzy ajánlata fölött azonban addig húzódott a döntés, míg az adományozó ősz hajjal megnősülvén, szándékát születendő gyermekére való tekintettel megváltoztatta s a telekadományt visszavonva, csak alapítványának kamatait fizette tovább.
Az árvaház ügye azután elpihent egészen József nádor súlyos betegségéből való felépüléséig, amikor a tanács az iránta tanusított hála és kegyelet érzetének a nevéről nevezett árvaház alapításával kívánta maradandó jelét adni. Sámuel Alajos pest-józsefvárosi plebános avató beszédéből (1843 március 19) tükröződik vissza leghívebben a közhangulat, mely a közszeretetben élő nádorispánnak, "hazánk őrlelkének" életveszélyes megbetegedésekor az ikerváros lakóit rabul ejtette, midőn már "remegve néztek a kétes jövendőbe", de "az úr kinyújtotta atyai jobbját a fenséges beteg fölé s milliók örömére visszaadta egészségét". A városi polgárság örömérzetének és a felépült nádor iránt táplált hálájának a megtestesítése volt tehát a Josephinum.
Az indítványozó megint ismeretlen maradt, de az indítvány nagy lelkesedést váltott ki mindenütt s rendkívüli buzgalommal törekedtek megvalósitására.
József nádor működése, mint ismeretes - hogy csak a Tiszaszabályozás ügyét említsem - széles ez országra, de kiváltkép Pestre volt áldásos. Ő szervezte 1808-ban a kir. szépítőbiztosságot, Pest nagyvárossá való fejlesztésének céltudatos irányítására ő gondoskodott városszabályozási tervekről, átalakította a városligetet és a Margitszigetet, melyet 1796-ban, április hó 23.-án bocsátott először a közönség rendelkezésére; az ő pártfogása mellett létesült a Lánchíd, a Nemzeti Múzeum, a Ludovika-akadémia, (utóbbiakat Polláck mester építette fel), a Jótékony Nőegylet és sok más intézmény, melyek székházaikkal mind Pest városát szépítették és gyarapítását szolgálták. A jólelkű és érdemekben gazdag helytartónak emlékét Pest városában is megörökítendő, elhatározták a Josephinum nevet viselő árvaháznak közadakozás útján való felépítését.
A nádor a felterjesztésre kegyesen válaszolt és megengedte, hogy az intézet nevéről neveztessék el. Ez az engedély s a vele értett pártfogás döntő hatással volt a megindított gyűjtő mozgalomra.
A tanács teljesen ismeretlen téren mozgott, mikor az árvaház építése így szőnyegre került. Az árvaházak tervezéséről, berendezéséről semmiféle adattal nem rendelkeztek s így kívánatos volt a hasonló külföldi intézmények megismerése. Az idő azonban erre, ha a közönség fellobbant lelkesedését eljátszani nem akarták, rövid volt, azért a tanács felszólítására a választott polgárok nehánya - megnevezve az iratokban nincsenek - ajánlkozott a bécsi és prágai intézeteknek saját költségén való megtekintésére, hogy tapasztalataikat azután a tanács értékesíthesse. Még mielőtt ezek visszatértek volna, 1837 július 5.-én megalakult az árvaházi bizottság Seeber polgármester elnöklete alatt. Ennek a bizottságnak működésében, melynek többek között Neumayer Tivadar, Heinrich Alajos, Lechner János (szenvedélyes amatőr-kertész, akivel a nádor Pestváros kertjeinek kialakítása ügyében állandó érintkezést tartott fönn) és Staffenberger István kiváló pesti polgárok is tagjai voltak, részt vett Polláck Mihály építőmester, választott polgár is. Az építési programm megállapítására 1838 februárjában albizottság küldetett ki, amely javaslatot is tett.
Az építésre a választott polgárok egy 100 négyszög-öles városi telket ajánlottak fel, mely az akkori Városmajor-utcában (Stadtgutgasse), a mai Főherceg Sándor utcában feküdt. De miután az árvaházhoz kertet is kívántak, melyen az "mint önálló épület a lég folytonos áramlásának kitéve szabadon állhat, idővel pedig az intézet nagyobbítását szomszéd házak ne gátolhassák", azért a polgármester ezt a telket kicsinylette s azt javasolta, hogy a bizottság keressen olyan telket, mely a városon keresztül vezető országutak egyikén fekszik és a fenti szükségleteknek is megfelel. Erre legalkalmasabbnak találták a Ludoviceum előtt elterülő Festetich-telket, mely azelőtt nagy homoksivatag volt s csak 1817-ben alakították át kertté. 1837 október 6.-án küldöttség megy tolnai Festetich Antal grófhoz, a királyi kamaráshoz, Szepessy Ferenc tanácsos vezetésével Kolb János szószóló, Gömöry Károly szenior és Polláck Mihály voltak a küldöttség tagjai. Festetich telkéből 2300 négyszög-öl területet kértek mérsékelt áron, esetleg ingyen. Festetich 3600 ölet adományoz egészen díjtalanul, sőt ezt később a terület szabályozása folytán 3675 négyszög-ölre egészítette ki.
Egyidejűleg folyt a gyűjtés is szép eredménnyel. "Példátlan adakozási készséggel járulnak számtalanok vetélkedve a király és királyné Ő Felségeiktől, a fenséges nádori udvartól le a legcsekélyebb anyagi erővel rendelkező szegény polgárig". Az akciót megakasztotta a közbejött 1838.-i pesti árvízkatasztrófa, mely rombolásával egyrészt ínségbe juttatta a lakosságot, másrészt a tehetősek áldozatkészségét is az árvaházi gyűjtésekről új, a nyomorúság szembeszökőbb területére irányította.
Az árvaházat eredetileg 200 fiú és 100 leány befogadására tervezték. Polláck 1838 február 13.-án kap megbízást a tervezésre azzal, hogy a költségvetést egyelőre csak 30 fiú elhelyezésére alkalmas épületrészre készítse el. Az árvíz - nyilván Pollácknak a Nemzeti Múzeum-építkezésnél ezáltal felmerült gondjai miatt - elodázta a tervezést. 1839 március 27.-én azután sürgető felszólítást kap, mígnem 1840 június havában elkészült munkájával. Az építőbizottság és a tanács elfogadván a terveket, a szépítőbizottsághoz azzal a határozattal terjesztette fel, hogy jóváhagyás után azonnal megkezdik az építést.
1840. évi július 25.-én kezdték meg az alapok kiemelését, az alapkövet a nádor távollétében fenséges neje, Mária Dorottya 1841 június 19.-én tette le lelkes, nagy ünnepélyesség keretében, melyen gyermekei, Hermina, Erzsébet és József is megjelentek.
Az építést 1843 április havában fejezték be, azonban nem az egész tervezet, hanem az eredeti alaprajznak csak a Gólya-utca felé eső oldala létesült. A tervek elkészítését, valamint a művezetést is Polláck egészen díjtalanul vállalta, építész fia, Ágoston, ugyancsak ingyen bocsátotta rendelkezésre az építőállványokat. A felügyeletet és az elszámolást, a számlák fizetését, stb. Onhaiser Jakab és Klopfinger János választott polgárok teljesítették.
De maga az építés is nagyrészt ingyen munkával és adománykép nyujtott építőanyagokkal folyt le. Birchbauer és Pflanzer, Lechner János, Kauser József, Rottenbiller Krisztina és mások összesen 66 köb öl követ, Bauernfeind Fülöp, Brill Borbála, Discher János, Feszt József, Kasso Pál, Missbach Alajos, Steigenberger, Weber és Langer, Zitterbarth Mátyás 88.000 drb téglát adományoznak, melyeket 38 fuvaros-vállalkozónak tekintélyes számú ingyen fuvaraival szállítanak az építés színhelyére. Meszet, homokot szintén küldenek. Az asztalos és a lakatos céhek egyenként harmadfélezer korona értékű ingyen munkát vállalnak, Kasselik András, Zitterbarth József, Onhaiser Károly és Wieser Péter pedig 10--l0 négyszög-öl padlómunkát végeztetnek adományképen. Az adományozókról kiadott listán az uralkodó páron kívül a legjobb pesti családnevek szerepelnek, közöttük Liszt Ferencé is, aki három hangversenyének jövedelmét adja az építkezés céljaira. Az ácsiparos céh 131 folyó öl kerítésmunkát hajt végre díjtalanul, Planer Antal egyéb fémadományai mellett az ereszcsatornákat készíti ingyen. Még a bérkocsis céh is 1 évig ingyen szállítja a hitoktatót a várostól messze fekvő árvaházba, hogy kivehesse részét a közadakozásból, egy adakozó pedig házőrző ebről is gondoskodott.
A lázas tevékenységgel, mellyel - egykorú okiratok adatai szerint - az építkezést folytatták, nem állott arányban az alap vagyona és az árvíz által hátráltatott pénzgyűjtés eredménye. A tanács kénytelen volt 1841-ben 12.000 forint kölcsönt nyújtani, amit azután később (1846) az árvák részére oda is adományozott. Az épület az ingyenes fuvarokon és a nagymennyiségű építőanyagon kívül 91.452 forint 19 krajcárba került; hozzászámítva a 4731 forint értékű ingyen munkákat, 96.678 forint 13 krajcárba került váltópénzben, ami mintegy 38.700 forintnyi pengőpénznek felelt meg.
Az intézetet 1843-ban adták át rendeltetésének. József napján, március 19.-én tartották az ünnepélyes felavatását, ezzel is kifejezést óhajtván adni a jóságos nádorispán iránti hála és elismerés érzelmeinek, aki az intézetet oly meleg pártfogásában részesítette. Adatok a felavatásról nem maradtak fenn, csak annyit tudunk, hogy az ünnepség egyik kiemelkedő mozzanata volt a Szent József és Szent István tiszteletére berendezett kápolna felszentelése, ahol az egyházi szertartást a hercegprímás képviseletében Miskolczy Márton tinnini püspök végezte.
Ezt a kis kápolnát, mely eredetileg az épület üllői-úti szárnyának I. emeletén a folyosóra tekintett, 1844-ben áthelyezték a kerti szárnyba. Itt a kápolna berendezése ugyancsak közadakozásból létesült. Alter József készítette az asztalosmunkákat, Ferenczy és Jaedo a kórus "palluszter"-jét, Kasselik Ferenc az összes kőművesmunkákat, valamennyit díjtalanul. Wendland József ingyen festi ki a kápolnát, Ober József almási kőfaragó egy márvány szentelt víztartót ajánl fel, Steindl Ferenc hírneves bútorasztalos egy nagy szekrényt ajándékoz, Wieser Péter pedig féláron készíti el a kórust. Toronyépítésre is készült terv és költségvetés ahhoz az ajándékharanghoz, melyhez 1845-ben jut a kápolna s melyet azután az udvaron fa haranglábra helyeztek. 1865-ben egy névtelen jótevő fából és pléhből készítendő huszártoronyra tett ajánlatot, de ajánlata nem fogadtatott el. A harang ma is régi haranglábján van.
1858-ban újra átalakítás folyik az épületben. A nagyobbik saroktermet a gólya-utcai fronton kápolnává alakítják át, a főlépcső rovására (ez különben állítólag soha sem készült el s a gólya-utcai főbejáró már akkor befalaztatott). A felhagyott kápolna díszteremmé lett. 1886-ban szükség lévén nagyobb termekre, a kápolnát ismét visszahelyezték régi helyére. Most is ott van. Berendezésén látszik, hogy az akkori klasszicizáló ízléssel megrajzolt tervek nyomán készült, így az oltár és a két védőszent postamense puhafából, olajfestéssel. Egyszerű, olcsó kivitelű munkák ezek, mint az egész épület kiképzése, amelyen meglátszik a módnélküli takarékosságra való törekvés.
Nyoma sincsen az épületen Polláck mester finomkodásának, mely más építményeit, akár legegyszerűbb bérházait is jellemzi. Habár valószínű, hogy itt került minden, még oly csekély költséget emésztő díszítést is, mégis alig tételezhető fel, hogy az épület mai külső kialakításában az ő rajzai nyomán épült légyen. A pécsi dóm gótizáló homlokzataitól eltekintve - ez is részleteiben egy érdekes egyéniség klasszicizáló ízlését árulja el - Polláck minden munkáját a kor ízlésének hódoló szigorú klasszicizmus jellemzi. Oly egyszerű és dísztelen, de arányaiban nemes és finom alkotásokat produkált, hogy lehetetlen a Josephinum ízléstelen kialakítását az ő eredeti tervezetének tulajdonítani, nem tekintve azt, hogy a második emelet ablaksorai fölött levő román ívpárkányzat merőben korszerűtlen is. De meg fennmaradt alaprajzi tervezetében és a felépült rizalit elrendezésből nyilvánvaló, hogy klasszikus elvek szerinti faltagozással - a rizalitokon két-két széles falpillér közé fogott két keskenyebb fejezetes pillérrel - tervezte épületét. Egészen bizonyos, hogy mai éretlen, rossz arányú homlokzati tagozása a későbbi toldalék építkezések során alakult ki.
Egy félszázad alatt ugyanis sokat építenek rajta. Staffenberger István, "az árvák atyja", akit oroszlánrész illet az árvaház létrehozatalának dicsőségéből is, mint az árvaházi bizottság főgondnoka (1861-ig) majd több ízben alelnöke gondját az intézet fejlesztésére is kiterjesztette s vezetése alatt az épület is megbővült. (Staffenberger István nevéhez fűződik a katona-beszállásoktól sokat zaklatott városban az Üllői-úton emelt hatalmas Mária-Terézia kaszárnya, a "Ferencváros apró házai közt ... felemelkedett épületóriás", mely ugyancsak egyike ama kor klasszicizáló középületeinek, mint a lipótvárosi Valero-kaszárnya is.) 1870-ben a balszárny-épület kiépítését tervezik, a terv és költségvetés el is készült, de az építést csak 1874-ben, az időközben egyesített Budapest főváros tanácsa hajtja végre mintegy 27.000 forintnyi költségen. 1890-ben folytatják a balszárny építését, de eltérőleg Polláck eredeti tervétől, aki ide, az egész kiépített árvaház főtengelyébe kerek apszissal bíró kápolnát tervezett.
Ez a 23.600 frt költséggel végrehajtott építkezés, amely valószínűleg kiterjedt a régi szárny tatarozására is, volt alighanem végzetes Polláck eredeti homlokzati megoldására. Még 1876-ban tornacsarnok is létesült, a gólya-utcai fronthoz csatlakozóan 6600 frt költségen. A vízvezetéket 1870-ben vezetik be, a kertet pedig 71-ben parkírozzák, a következő évben azonban konyhakertté alakítják át. Az egész épülettömb sohasem épült ki úgy, ahogy Polláck tervezte, csupán 528 négyszög-öl területet építettek be, ami felét sem teszi az egész tervezetnek. Megemlítem még a nagymúltú épületről, hogy Ferenc József király két ízben tisztelte meg látogatásával, 1852-ben és 1873-ban. Sivár architekturájával, szánalmas külsejével az épület erősen kirí a szomszédságában emelkedő modern klinikaépületek és a környező új bérpaloták eleven háztömbjéből s az arra sietőt mi sem emlékezteti arra, hogy mennyi szeretet, mennyi féltő gond és a társadalom mennyi nemes érzése tapad dísztelen falaihoz, melyeknek idestova utolsó nyoma is eltűnik a föld színéről. Sic transit...
Dr. LECHNER JENŐ-től