HÍRLEVÉL - 2003. DECEMBER

Minőségi ugrás - hetedikből a nyolcadikba

Aki valaha is járt a Dohány utcai általános iskolában, amit hajdani nevén foglalkoztató iskolának neveztek, az csak örülni tud annak, hogy új helyre költöztek. A fővárosi fenntartású intézmény a VII. kerületből a VIII. kerületbe, az Üllői út 76-ba költözött. Ott 840 négyzetméteren szorongtak, itt 3300 négyzetméter az övék, amit már be is laktak. A régiek tudtak valamit arról, hogy nem mindegy, milyen az épített környezet. Az arányos, szép épület valaha a főváros árvaházának épült, legutóbb szakközépiskolások jártak ide, most pedig középsúlyos értelmi fogyatékosok, vagy ahogy a módosított oktatási törvény nevezi őket: sajátos nevelési igényű gyermekek.

Az iskola igazgatója, Kajáry Ildikó kalauzol a kétszintes épületben. Az egésznek friss festés szaga és mézeskalács illata van. A mézeskalácsot a szakiskolások készítik, sajnos mire az ő birodalmukhoz érkezünk, már zárva az ajtó. (Pedig szívesen beálltam volna meósnak.) Van itt korai fejlesztő, óvoda két csoportban, gyógytorna, logopédia, zene- és konditerem, kerámiaműhely és ami nagy boldogság: tornaterem, ez - hála a tanári leleménynek - színházteremnek is átalakítható. Nem kellett hozzá más, mint két bársonyfüggöny és két hatalmas szőnyeg, amelyek most ott állnak a sarokban föltekerve. Már ki is próbálták: nemrég volt itt a Szász-Weiner vonósnégyes; az átalakítással meglepően jó lett a terem akusztikája.

Itt minden talpalatnyi helyet kihasználnak, az egyik folyosói beugróban biliárdasztal áll: "Nagyon jó a szem és a kéz koordinációjának javítására - mondja az igazgatónő -, az egyéb előnyeiről nem is beszélve." Az egyéb előny: közösségépítés, versenyszellem - hogy csak néhányat említsek. Minden szobába bekukkantunk. Az egyikben két konduktort találunk, akik a termet rendezik be, mire a gyerekek megérkeznek. Az iskolának van még két szomatopedagógusa, januártól pedig lesz gyógytornásza is: "Így mindenünk meglesz, ami egy gyereket megillet" - mondja Kajáry Ildikó, hiszen ide nemcsak egyszerűen értelmi fogyatékosok járnak, hanem emellé sokszor társul mozgássérülés, látás-, hallás- és beszédzavar is. A két konduktor - Oroszné Kosik Gabriella, Gémesné Szegedi Anikó - ezen az órán 10 gyerekkel foglalkozik, de csak azért, mert ketten vannak, amúgy egy ember 3-5 gyereket tornáztat, hiszen mindenkinek más a sérülése. Szerencsére ide már azokat is fel tudják venni, akiket a Dohány utca nem tudott fogadni - egyszerűen azért nem, mert ott hiányzott a lift. Itt az is van, és melléje rámpa is, ahol az kell. Ezért tudták felvenni azt a kilencéves kisfiút, aki életében először került közösségbe. "Nagyon okos, érdeklődő kisfiú" - mondják a konduktorok.

Kertai Zsuzsanna logopédusnál két kisgyerek van, épp új játékokat bontogatnak. (Ez is jó: az új épülethez új eszközök, játékok is dukálnak.) Következik az egyik óvodás csoport, ahol elámulok azon (és nem először), hogy a mi pedagógusaink mennyire találékonyak. Ezt a leleményességet, kreativitást főleg náluk és a normál iskolák alsó tagozataiban tanítóknál figyeltem meg. Gyurkovics Rita egy közönséges tálca aljába tükröt vágatott, arra kukoricadarával kevert mákot szórt, amibe nagy élvezettel rajzolnak a gyerekek. De a másik ötlete sem akármi: az alap itt is a tálca, erre széles tépőzár csíkokat ragasztott. Ehhez lehet tapasztani a virág-, állat és egyéb figurákat, amelyeket a közönségesen dörzsikének nevezett, mosogatatáshoz használt anyagból vágott ki Rita. "Azt szoktam mondani, hogy ez az ő első füzetük - mondja -, mert ha a közepére vékony csíkot teszünk, olyan, mint a kinyitott irka. Az a jó, hogy már nem csak zöld színűt gyártanak, mert azt hiszik, hogy a mosogatásnál a szín nem fontos. Pedig nagyon fontos ... nekünk" - neveti el magát. Majd szerényen hozzáteszi, hogy ezek nem az ő ötletei, a korai fejlesztőből jött ebbe az iskolába. "Nagyon sokat tanultam ott, amit itt is felhasználhatok" - ez úgy hangzik, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a pedagógus a saját szabadidejében, a saját pénzéből készítsen eszközöket. Szerencséje a magyar közoktatásügynek, hogy még mindig vannak lelkes, hivatást és gyereket szerető emberei minden korosztályban.

Továbbmegyünk a másik óvodás csoportba, ahol épp labdával kapcsolatos foglalkozás zajlik. Az egyik kisfiú nekünk is odagurítja a labdát. Visszagurítjuk. Kedvem lenne ott maradni, de akkor sosem látom meg, hogy a speciális szakiskolás nagylányok mit főztek. Rakottkrumplit. Épp azt nézik, megsült-e már. Még kicsit vissza kell tolni a sütőbe, ezért van idejük velem beszélgetni. Megtudom, hogy kijárnak gyakorlatra is. A munkahelyi gyakorlatra (két helyen) a Fogyatékos Gyerekekért Közalapítvány pályázata teremtette meg a pénzt. A másik két gyakorló helyet már a pedagógusok keresték, és nem is gondolták volna, hogy ilyen nagy a fogadókészség. Igaz, segítők is vannak velük. Két hely kivételével mindenütt integráltan, azaz az épekkel együtt dolgoznak. Az öregek otthonában például terítenek, a konyhán segítenek. A Füvészkertben gereblyéznek, az Állatkertben a takarmánykonyhán tüsténkednek, meg takarítanak, egy másik intézményben fénymásolnak, pecsételnek, a másikban főznek. Mindenütt meg vannak elégedve velük. Persze a munkaintenzitásuk nem vetekszik az épekével, és a negyedik óra végére elfáradnak, de a lelkesedésük megvan. Amikor azt kérdem, hogy a végzés után (24-25 éves korig maradhatnak az iskolában) felvennék-e ezek az intézmények őket, a válasz nemleges. Szimpla közgazdasági okai vannak. Remélhetőleg a foglalkoztatási rehabilitációval kapcsolatos jogszabályok változása után (jövőre tervezik), már nem lesz ráfizetéses fölvenni sérült embert. Benézünk a korai fejlesztőbe is, 30 kisgyerekkel foglalkoznak, most épp egy pár hónapos baba mozgásfejlesztése történik. Jó, hogy minden egy helyen van. A korai fejlesztőre épül az óvoda, arra az iskola, majd arra a szakiskola.

"Olyan sokfélét csinálunk, hogy lehetetlenség, hogy minden beleférjen egy gyerek napjába. Járunk korcsolyázni, úszni, van gyógylovaglás, kézilabda. Minden, ami fejleszti a gyereket" - mondja Kajáry Ildikó, amikor hallom, hogy a Műjégre mentek a gyerekek. Még könyvtárba is mehet, aki akar, hiszen itt már az is van, mint ahogy van szövőtermük: kis kerettel, nagyobbal és igazi nagy szövőszékkel, meg van kerámiaműhely két égetőkemencével. Elnézelődnék még egy darabig látva a sokféle ötlettel, színnel elkészített tárgyakat, a színes, festett, batikolt kendőket, terítőket. De hát nem tarthatom fel órákig egy iskola életét, már így is elég sokáig maradtam. Elég sokáig, de nem eleget ahhoz, hogy lássam a hétköznapokat, a gondokat. A jó és rossz napokat. De most örülni jöttem, hogy végre van egy olyan intézménye a középsúlyos értelmi fogyatékosoknak, ahol minden megvan ahhoz, hogy a maximumot hozzák ki a rájuk bízott gyermekekből.

Ferenczy Ágnes

http://eta-szov.hu/2003/12/03/hirlevel-2003-december